Roham után szabadon foglak

Most azért ül Ági, mert hétvége van? A bírók, ügyészek, kórháziak a gyerekeikkel mulatnak, tévéznek, matinéznak?
Aztán jön a Mikulás és a Karácsony, ki ér rá bűnözőkkel, holmi eljárás alatt foszladozókkal foglalkozni. Majd tavasszal, ha olvad! Akkorra kitanulja az ügyész úr, a bírák és az ügyvédek, azt, amit az eljárás alatt veszteglő eléjük hozott. A jövőjüket, unokáik biztonságát, lelki egyensúlyát. Még nem hiszik. Mindez fesztivál, véres, gyilkos, aljas ünnepély. Az anyák, a családok tépelődve várnak, hátha kijön, hátha bevihetik a börtönbe terhüket, hogy Ági megvizsgálja őket szelíden, mert csak annyit tesz, amennyit kell. Majdnem semmit. Ez a baj vele. Az intézményekben mindennek neve, szobája, hivatala van. Sok bonyodalom, fontoskodás, izgalom, alkalom, aggódni, változtatni, hálálkodni.

Hideg tél lett. A gyerekek döbbenten hárítanak. Próbálnak úgy tenni, mintha a méhkirálynőt nem érte volna megrázó, felejtehetlen csapás. Gondolják, a felnőttek világa logikus, ki fog jönni az egyenletekből, hogy a Mama ártatlan, vagy legalábbis annyira pazar a statisztikája, hogy hamarosan szabadul. A pártok, intézmények nem szeretnék magukat túl-exponálni, nehogy magukra haragítsanak más pártokat, egészségügyet, minisztériumokat. Mindenki tekintettel van valakire, valamire. Főleg önmagára. A lelki egyensúlyára. Közben a nők, akik szülni vágynak, és akiknek szülniük kell, vesztenek. Elvesztik a folyamatosságot, a bábájukat, az orvosukat, a barátukat, a biztonságukat. Visszahunyázkodnak a rendszerbe. A jól követhető, számítható, finanszírozható meghamisított adatbázisokba, kórlapokba, kis és nagyágyakba, inkubátorokba.

Ági nem tud gyakorolni, nem találkozik az őt szerető lelkekkel. Bár a foglárok közt van megértő, összefutottam velük véletlenül egy bárban. Mondták, hogy szeretik, vigyáznak rá, de van, aki boszorkányt lát benne, és, amikor épp azok vannak ügyeletben, baj van. Ez is csak egy intézet. Kisérleteznek a rabokkal, ahogy a klinikákon a betegekkel. Néha elhal pár anya, néhány baba, hogy ártatlan és óvatlan áldozata, kisérleti egere legyen egy-egy professzornak, hogy meglegyen a kötelező cikk szám. Kint is van minden, ahogy bent is. De itt az idő, a térbeli elhatárolás a bűn, nem az, amit ráfognak Ágira. A média mondjuk jól jár. Van miről írni. Van egy titokzatos nőalany, „bábagerilla”. Micsoda pompás rágcsálnivaló a mindennapokra. A születésnap nem átlagos nap. A 10 000 magyar állampolgár, aki Áginál született, cseperedik. Az első, aki otthon született, már húsz fölött.

Várjuk, hogy vége legyen a fesztiválnak. Polt Péter vagy akárki más, aki a főügyész lesz, fürdőruhára vetkőzve ugrik majd a medencébe az óceánjárón, amelyet elkezdtem szervezni. Gyűjtök sok pénzt, hogy együtt, otthonszületettek, családok, barátok, rokonok, ellenségek együtt szeljük át az ismeretlenség ócenáját. Portugáliából hajózzunk Kanadába. Út közben dolgozunk, jó a fizetés. Addig Ti drága és hős mamák, nagymamák ejtőzzetek, vígadjatok, egyetek, pancsoljatok. Mi majd dolgozunk. Örömmel. És esténként, amikor elül a zene is, csak nézzük a csillagokat boldogan. Érezzük, hogy eljött egy új, természetes világ, amelyet az aljas és ostoba logika nem fertőz feketére és fehérre. Minden vidám és sűrű pepita. A mutatványosok eljátszák régi tévelygéseinket. Mi iszunk csak, ölelkezünk, csókolódzunk, táncolunk és nevetünk. Milyen bolondok voltunk, hogy mindezt eddig megtagadtuk egymástól, önmagunktól!